Gépírás… szó szerint

Amikor sokat dolgoztam a történeteimen, mindig komoly döntéseket kellett meghoznom a sztorival kapcsolatban. Mi történjen legközelebb? Milyen fordulattal dobjam fel? Összejöjjenek a főszereplők, vagy maradjanak csak barátok?

Nem is tudom, mit képzeltem magamról. Most már tudom, hogy van egy nálam jóval okosabb hatalom, akit bármiről, de tényleg bármiről megkérdezhetek, ha elakadok az írásban. Ez pedig nem más, mint a gépi szöveggenerátor.

A huncut kis tervemhez az InferKit próbaverzióját használtam: először mindig rittyentettem egy kezdőmondatot vagy bekezdést a sztorijaimból (angolul, nem tudom, más nyelven akart-e érteni a fordítómotor), aztán hagytam, hadd gyártson hozzájuk valami jó kis folytatást. Az eredmények, nos… mondjuk úgy, hogy magukért beszélnek. Lefordítottam őket nektek. Igen, pont úgy, ahogy voltak. Esküszöm, hogy a szóismétléseket és logikai bukfenceket nem én követtem el.

1. Lopkodjunk fanfictiont

A Gyűrűk Ura fanfictionömmel kezdtem a sort. Szürkével szedve láthatjátok a saját szövegemet – nem erőltettem meg magam, csak úgy nagyjából felvázoltam a szituációt, hogy a gép folytathassa. Nem gondoltam volna, hogy lendületből összelopja egy másik random netes fanfiction szereplőjét, és még beszélgetnek is majd. (Rátaláltam az illető oldalára, tök jók a sztorik egyébként.) Ja, és azt sem sejtettem, hogy Aragorn fia átáll a sötét oldalra. Szomorú dolgok ezek.

Eldarion, Aragorn fia, első ezen a néven, útnak indult, hogy az Újraegyesített Királyság második királyaként elfoglalja a helyét a trónon.
Tudta, hogy valamit még meg kell tennie a ceremónia előtt.
Eldarion csendesen baktatott a lejtős utcán.
Senki nem gondolta volna, hogy nemsokára történelmet ír majd.
Megállt a Királynő Ajtajához vezető lépcsőnél.
Nagy levegőt vett, és megszólalt:
– Mindig szeretettel gondolok majd apámra, Aragornra, és anyámra, Arwenre.
Nélkülük nem lehetnék itt, és ők sem lehetnének itt.
Az ő jóváhagyásukkal teszem, amit tennem kell.” Lenézett a kezében lévő apró gyűrűre.
– Ez a gyűrű szerencsét hoz, és ezt teszem ezzel a gyűrűvel. – Felemelte a fejét, és benézett a nyitott ajtón.
– A Sötét Úrnő nevében felesküszöm erre a gyűrűre – mondta.
Felemelte a kezét, és a gyűrűt az ajtóra nyomta.
– Ez az én fogadalmam.
Eldarion végül kilépett a főútra, és elindult a Nagycsarnok felé.
Két lépés után egy férfi futott hozzá.
– Eldarion! – kiáltotta.
Eldarion megállt.
– Szervusz, Leofric – köszöntötte Eldarion. – Jó újra látni. Hogy szolgál az egészséged?
– Rendben vagyok. – Leofric meghajolt. – Kérlek, ne vedd magadra, uram, de eddig te vonakodtál a legtöbbet, hogy örökösként elfoglald a helyedet a trónon. Aragorn szerint mindig is túl csendes és tudományos voltál, hogy Király legyél, és Arwen kelletlenül is, de nem vitatta ezt.
Eldarion nevetett.
– Talán igazad van.
– Nem, egyáltalán nem – mondta Leofric. – Tudom, hogy okos fiatalember vagy, jóval megfontoltabb és gyakorlatiasabb a természeted apádénál. Minthogy a bátyád, Isildur volt a Király, arra gondoltam, tehetnél valamit, hogy helyrehozd a történteket.
– Gondoltál már egy Középfölde-olvasóra, Leofric?
– Ó, igen – felelte. – Ismerem, és talán nem is olyan rossz, mint gondolnád. – Kíváncsian fürkészte Eldariont. – Megértem, ha emiatt akár a királyi cím figyelembevételének lehetősége is megfordult a fejedben.
Eldarion bólintott.
– Egyszer lesz egy saját királyságom – mondta. – Ha ezzel segíthetek, megfogadom a tanácsodat.
– Helyes – felelte Leofric. – Akkor ezt megbeszéltük. Aragorn halála után te leszel a király.
Eldarion elvigyorodott.
– Ha megtörtént, szólj nekem!

2. Segítség, nagymama lettem

A következő sztori a valóságban játszódik, kifejezetten romantikus beütéssel. A jelenet összefoglalva: van egy csaj és egy csávó, akik régóta küzdenek az érzéseikkel, de most először kerültek egymáshoz igazán közel. Legalább is én ezt hittem. Ki tudja, mit művelhettek a sorok között, amíg nem figyeltem.

Annyira közel léptem Paulhoz, hogy a Hold tükörképe szép, világoskék szemeiben visszacsillogott. Ez volt a mi nagy pillanatunk.
– Erre most nincsenek szavak – mondtam. Inkább nézni volt mit: a holdat a szemeiben. A száját. A szemét. A száját. A szemét… Azok az ajkak. Az az arc.
Hátrébb léptem, hogy megint a szemébe nézhessek.
– És a szüleim?
A holdat fürkésző szemeit bámultam. Mintha kételyt olvastam volna ki a szemeiből. Mintha nem tudta volna elhinni, hogy az előbb megcsókoltam. Hogy tényleg megcsókoltam. A fal felé fordult. Eltátotta a száját, és a szemeibe könnyek gyűltek.
Paul nem mondott semmit. Földbe gyökerezett lábbal ácsorgott a falnál, és szorosan magához ölelt. Nem akart megszólalni. De nem tudta megállni. Előbuktak belőle a szavak.
– Nem állok készen az apaságra.
Paulra néztem. A holdra néztem.
Megint Paulra néztem.
– Szeretsz engem?
Nem mondott semmit.
– Szeretsz velem lenni?
Mozdulatlanul, megdermedve állt.
– Szeretnéd velem leélni az életedet?
Lassan felém fordult. A szemeiből könnyek potyogtak.
– Nem tudom. Te velem akarsz lenni?
– Nem tudod?
– Igen. Ezt sem tudom. Nem tudom, mit akarok. De szeretlek.
– Én is szeretlek.
Belenéztem Paul szemeibe, és továbbra sem mozdultam mellőle. – Szeretsz?
– Én még jobban szeretlek.
Az ajkaink ismét összeforrtak.

3. Időutazók

Ugye már kitárgyaltuk az első pontban, Eldarion milyen pocsék király lenne. Gondoltam, hadd történjen vele valami jó is, beleírom a sztoriba az általam kitalált szerelmét, Emírielt.

Kár volt.

Aztán mégse.

Vagy… most mi van?

Nem sokkal azután, hogy Eldarion felnőtté cseperedett, megismerkedett élete szerelmével, akit nemcsak a népe, hanem a Király és a Királynő is imádott. A lányt Emírielnek hívták. Mintha csak az álma vált volna valóra.
Ám kedvese halálával minden megváltozott.
Évekkel később Eldariont Gondor királyává koronázták. Eljött az idő, hogy előlépjen a sötétségből, és elfoglalja a helyét Gondor történelmének legfontosabb alakjai között.
Eldarion szeretettel emlékezett vissza Emírielre, bár többre vágyott egyszerű emlékeknél. Szeretett volna új életet kezdeni vele, még akkor is, ha az Istenek szerint ez egy hozzá hasonló halandó számára lehetetlen lett volna. Eldarion kis híján megtette, még 26 éves kora előtt. Miután Rohanban beszélt az istenekkel, döntés született: összeházasodott egy tünde nővel, egy tünde nővel, aki megingathatatlan bizalommal és odaadással szolgálta őt.
Eldarion végre rátalált arra, amit keresett. A másodkorban találkozott Emíriellel. A lány azonnal beleszeretett.
Most pedig ő lehet a Királynő.
– Emlékszel még, milyen fájdalmas elveszíteni valakit, ugye? Emlékszel a dühre, amikor rájöttél, hogy nem te vagy az egyetlen? Néha egyenesen a halálát kívánod azoknak, akik elszakították tőled a szerelmedet. Ám ez nem változtat semmin.
– Nem, ugye?
Tolkiendil bólintott, mire Eldarion halkan sóhajtott egyet.
– De néha a szívünk legmélyén tudjuk, hogy nem az ő hibájuk.
– Tudom. Már régóta úgy érzem, hogy az egész az én hibám. Hogy ha erősebb lettem volna, nem aggódtam volna annyit az elvesztett csata miatt, és Elessar segített volna, hogy a népem felülkerekedjen a büszkeségén és a dühén. Talán itt maradtak volna, hogy harcoljanak.

4. Fő a pesszimizmus

No de térjünk vissza egy kis időre a romantikus sztorink szereplőihez és a bimbózó kapcsolatukhoz. Azt már megtudtuk, hogy nagyon szeretik egymást (bár Paul még nem készült fel a gyerekvállalásra). Vajon mi lesz ebből az idilli helyzetből? A mesterséges intelligencia aztán tudja, hogyan kell feldobni a hangulatot.

Miután összejöttünk, az időm nagy részét Paul lakásán töltöttem. Mindent együtt csináltunk: teniszeztünk, kártyáztunk, és még egy filmfesztiválra is elmentünk.
Azóta négy év telt el, és fogalmam sem volt róla, mikor láthatom majd legközelebb.
Az előbb kiléptem Paul cégétől. Elhagyom az országot. Ez az egész teljesen új nekem. Az elmúlt pár nap egyszerre volt izgalmas és szomorú.
Úgy érzem, a szakítással egy csodás barátot is elvesztettem.
Szerintem hibát követtem el. De imádom ezt az új várost, és még álláslehetőséget is kaptam. Az új életem annyira izgalmasnak ígérkezik.

5. Ha Szauron nyert volna

Felbátorodva azon, hogy a gép ismeri a Gyűrűk Ura szereplőit, úgy döntöttem, igazi kihívás elé állítom. Ezúttal nem adtam túl sok támpontot, mit akarok tőle. Sajnos kreatívabb volt, mint hittem. Erre mondják, hogy nem művész, hanem valódi.

Aragorn és Arwen végre ismét találkoztak.
A csata épp hogy csak elkezdődött.
Ugyanekkor a küldetés többi résztvevőjének ki kellett találnia valamit, miért nem hallották még a hírt.
Aragorn és Arwen gyorsan kibökte, hogy Frodó és Samu meghaltak.
Eközben Legolas parancsokat osztogatott, hogy elvigyék a Gyűrűt a Végzet Hegyéhez, és kioltsák a hegyet.
A csapat többi tagja csoportokba rendeződött, és minden egyes csoport (Boromirt kivéve) a csónakokhoz sietett.
(Ha érdekel valakit, a Szövetség Samut egy szó nélkül Frodóval hagyta a szobában, így indultak a csónakokért. Nem tudni, miért.)
Aztán Aragorn a tettek mezejére lépett.
Felvezette a csapatát Cirith Ungol tornyába, nyomában Legolasszal és Gimlivel, illetve a csapat többi tagjával Legolason és Gimlin kívül.
A tornyot Gimli nevére íratták, és ez még nem minden: mivel Gimli egy kószát szolgált, legyőzhette és Minas Tirithbe vihette a Balrogot.
A többieknek azt parancsolták, hogy maradjanak a leszállópályán.
Felfelé menet Aragorn meglátta Gandalfot. Már majdnem megkérdezte tőle, hogy van, amikor rájött, hogy az öreg mágus nem tud beszélni a Gyűrű miatt.
Hirtelen eszébe jutott, hogy Gandalf Gandalf kardját viseli, amelyet Orthanc csontjaival kovácsoltak.
Aragornnak ezután az is beugrott, hogy Gandalf valójában Fullánkot viseli.
Aragorn számára, bár nem szabadott volna tudnia a kardról, összeállt a kép. Rájött, hogy a Banyapókot Gandalf kardjával ölték meg.
Aragorn ráébredt, hogy már megint hobbittá változott, Arwen pedig elmagyarázta neki, hogy már fiatalkorában megkapta a kardot és a nevét.
Arwen ekkor úgy érezte, mennie kell.
Elmagyarázta Aragornnak, hogy amíg együtt vannak, nem lehetnek biztonságban, mivel Sauron ügynökei még most sem hagytak fel az üldözésükkel.

Ilyenkor mindig megnyugszom egy kicsit, hogy a gépek talán mégsem fogják elvenni a munkánkat.